Hikvision dóm rendszámolvasó kamera bemutatása

Kun László Nov. 23. (Frissítve: 1 week ago) 4 minutes olvasás

Gyakran előforduló probléma a telepítés során, ha valaki egyedül próbálja meg megoldani a kamerákat megfelelő pozícióba állítani és pontosan beállítani, hogy mit nézzenek, ez mindig kihívást jelent. Még akkor is, ha van segítségünk, sosem kellemes feladat. Ezt a problémát hivatott áthidalni az új iDS-2CD7547G/P-XZHSY dome rendszámolvasó kamera, amely számos újdonságával kiemelkedik. De mit is tud maga a kamera?

Kamera bemutatás

Az eszköz kiemelkedő újdonsága, hogy távolról forgatható, hasonlóan egy PTZ kamerához, például az utólagos finomhangolás érdekében. A kamera fehér fényű LED-ekkel is rendelkezik, így teljes színes képet nyújthat a rendszámokról. Amennyiben azonban a fehér fény nem elegendő, választhatunk a teljesen infra LED mód (monokróm) vagy a két mód keverése között, ekkor a fehér fényű LED is bekapcsol. Alapértelmezés szerint azonban monokróm képet kapunk.

Fizikai jellemzők

A kamera fizikai méretei meghaladják a szokványost. A tartókonzol új kialakítása rugósan illeszkedik a kamera aljához, kezdetben ez igényel némi ügyességet, de miután a telepítő szakember hozzászokik, rendkívül gyors rögzítést tesz lehetővé, különösen a korábbi 3 imbusz felfogatáshoz képest. Fontos megjegyezni, hogy a kábelkorbács elhelyezkedése ne középen, hanem kicsit a széle felé csússzon el.

A kamerának már az új GUI 5.0 verziója van így egy kicsit átalakulva, de a logikai menü felépítése hasonló, mint a régebbi LPR kameráknak. A fő telepítési szabályok ugyanúgy vonatkoznak az eszközre, ezek a következő linken érhetőek el: Hikvision rendszámolvasó telepítési segédlet

Mérnöki teszt

Az eszköz tesztelése során megállapítottuk, hogy optimális környezetben használva, ahol biztosított az időjárástól való védelem, vagy a gyári esővédőt (DS-1250ZJ-DM65) alkalmazzák, kiváló teljesítményt nyújt. Mivel dome kameráról van szó, a búrára eső esőcseppek és a koszolódás jelentős mértékben befolyásolhatják a LED-ek teljesítőképességét és az olvasási pontosságot. Emellett nem ajánlott olyan helyekre telepíteni, ahol nincs vagy minimális a plusz fényforrás. Ilyen esetekben a színes mód használata nem optimális, és inkább az infra LED-ek alkalmazása javasolt a jobb eredmény érdekében.

Ezeket a tényezőket figyelembe véve, különösen beltéren, parkolóházakban vagy olyan helyeken, ahol utólagos beállításokra van szükség, kiváló megoldást nyújthat.

További információk az eszközről elérhetők a következő termékbemutató videóban.

Recent blogs